Azt gondolom a párizsi terror események után, hogy mindennek van valami kiváltó oka. Nem csak felháborodni kell az eseményeken, hanem azt is vizsgálni kell, hogy miért következnek be. Szóval szerintem a nyugatnak, nem kellene parodizálni, gúnyolni azt az arab világot amit nem ért meg, mert teljesen más. Ugyanúgy ahogy valószínűleg ők sem értenek minket. Legfőképpen nem szabadna ítélkezni fölöttük. Azok az emberek évezredek óta úgy élnek ahogy. Ápolják hagyományaikat, élik a saját világukat. A nyugatnak ezt tiszteletben kellene tartania. Megvesszük az olajat, köszönjük, meg volt az üzlet és ennyi. Ne akarjuk megváltoztatni őket, mert ha valakit meg akarsz változtatni az jóra nem vezet. A dolgok vagy változnak maguktól (pl. egy jó példa hatására) vagy nem. Ezt tudomásul kell venni. A mi értékrendünk szerint egy ilyen terrortámadás elfogadhatatlan és elítélendő, náluk viszont valószínűleg hőstettnek számít. A nyugat megnyilvánulásaira az arab világ a maga sajátos módján válaszol. Ezzel természetesen nem védeni akarom őket, mert szerintem sem szabad embereket lemészárolni, csak azt akarom mondani, hogy amit a Charlie hebdo művelt az egy provokáció lehet az ő szemükben. Szóval nem kell egymást provokálni, bántani és akkor nincs semmi baj.


Áldás, békesség

 

- - -

 

 

- - -

 

Mindig hallgass a szívedre!

Ugyanakkor tudd, hogy sokszor türelmesnek is kell lenned, mert bár szíved mindig a helyes utat mutatja, olykor nem léphetsz rá azonnal. Mindig adódik egy megfelelő alkalom, azt kell észrevenned és bátran megragadnod, különben az elszalasztott lehetőséget sosem fogja megbocsájtani a szíved, s egész életeden át emészteni fog belülről.
Ezért bátran hallgass a szívedre, de légy türelmes és figyelmes!
Ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni ismerd meg önmagad!

Ehhez néha magadba kell nézned.

2014. 11. 16.

 

- - -

 

Október 17-én átvettem megbízólevelemet, 21-én pedig részt vettem Újszász önkormányzati testületének alakuló ülésén, ahol képviselő társaimmal együtt letettük az esküt.

Az esküm szövege:

"Én, Kocsis Gábor, becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; helyi önkormányzati képviselő tisztségemből eredő feladataimat Újszász Város fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom."

 

A testületen kívül az Oktatási, Sport, Kultúrális, Értéktár Bizottság tagja lettem.

 

A megbízólevélben szereplő idézet Márai Sándortól származik:

"Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk."

 

2014. 10. 23.

 

- - -

 

Köszönök szépen minden szavazatot! Köszönöm szépen a választás előtti biztatásokat! Köszönet minden kedves ismerősömnek, barátomnak aki támogatott a kampány során! Köszönet az újszászi Jobbik tagságának, a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak, a berényi barátaimnak, nővéremnek, kedvesemnek és legfőképpen szüleimnek, akik fáradtságot nem ismerve dolgoztak a testületbe jutásomért!
Újszász város 8 fős képviselői testületébe az 5-ik helyen kerültem be.
Isten áldjon mindannyitokat!
Szebb jövőt!

 

2014. 10. 13.

 

- - -

 

Egy ismerősöm ismerőse szerint az a hátrányom a többi polgármester jelölttel szemben, hogy sokat dolgoztam külföldön.
Én ezt másképp látom. A mintegy öt évnyi tapasztalat, amit nagy részt Ausztriában szereztem, inkább előnyömre válhat majd a munkában, hiszen megismertem más országokat, más kultúrákat, más népek jellemzőit. Sokfelé jártam, sok mindent láttam. Átéltem, hogyan mennek a dolgok Nyugat-Európában, melynek életszínvonalát a magyar emberek is szeretnék elérni, de legalábbis megközelíteni.
Szóval a tapasztalat szerintem minden képen előny, amit majd hasznosítani is tudok.

 

2014. 09. 29.

 

- - -

 

Mindig próbáld megérteni a másikat! Próbáld megérteni, hogy mit miért mond, mit miért tesz vagy éppen nem tesz. Próbáld a másik szemszögéből nézni a dolgokat, a saját dolgaidat is, és akkor jobban meg fogod érteni őt. Legyen az a párod, egy barátod, kollégád vagy bárki.

 

2014. 09. 27.

 

- - -

 

A gazdagság nem pénzben és vagyonban mérhető. Az a gazdag, akit sokan szeretnek, és aki tud viszont szeretni. Mert a szeretetnél nincs nagyobb érték a világon. Gazdag az, akinek vannak élményei, melyek lelki táplálékként boldoggá teszik, s építik életét. Gazdag az, akinek van tehetsége jócselekedetekre, és meg is teszi, amit kell.

Aki jókat cselekszik, annak vannak jó élményei, s az ilyen embert szeretik.

Az ilyen embert megáldja a Jóisten. Ez, pedig a legnagyobb gazdagság.

 

2014. 09. 18.

 

- - -

 

Hétfőn leadtuk a választáson való induláshoz szükséges ajánlásokat, így most már hivatalosan is polgármester jelölt vagyok. Köszönöm szépen mindenkinek aki aláírásával támogatott. Most jön a neheze, de motivációval s célokkal bőségesen ellátva nézek a választás elé. A programról folyamatosan tájékoztatást nyújtok október 12-ig. Ahhoz, hogy életet vigyünk kisvárosunk mindennapjaiba szükségünk van a lakosság támogatására is. Szeretném a segítségét kérni mindazoknak, akik engem/minket támogatnak, hogy beszélgessenek családtagjaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel a szavazás fontosságáról. Minden egyes szavazat számít! 4 évvel ezelőtt 3 voks híján képviselő lettem, most elég lesz ha ennyivel többel nyerek/nyerünk... 

 

Munka, biztonság, szebb jövő

 

2014. 09. 10.

 

- - -

 

 

       Kocsis Gábor

  Polgármester- és képviselőjelölt

 

      Vásár István        Molnár József        Kovács Zsolt

                               Képviselőjelöltek

 

Helyzetkép ma:

Vannak új iskoláink, bölcsődénk, óvodánk, és vannak új járdáink, útjaink. Ennek örülünk mindannyian, ez szép és jó, de

Ezeken a járdákon és utakon mennek más településekre tanulni gyermekeink, mert rossz az iskolai biztonság,

…ezeken a járdákon, utakon hagyják el a legtöbben városunkat, mert nincs munkahely.

…ezeken az utakon járnak fiataljaink szórakozni máshová, mert itt nincs rá lehetőség,

…és ezeket az utakat használják a drogkereskedők és más bűnözők, mert rossz a közbiztonság!

 

Céljaink:

A tantestület tagjaival együtt kívánjuk megoldani azt, hogy gyermekeinknek ne más településeken kelljen tanulniuk, ezáltal újra benépesülhet a nagykerti iskola is.

Munkahelyeket teremtünk a település gazdasági, és földrajzi adottságai kihasználásával, az önkormányzati vagyon jövedelmező működtetésével, a fejlesztések és beruházások helyi munkaerők, vállalkozások általi kivitelezésével.

Szórakozási lehetőségeket teremtünk és szabadidő központot létesítünk a parkerdőben. A civil szervezeteket, közösségeket és a sportot kiemelten támogatjuk az egészséges életmód és kikapcsolódás érdekében.

A közbiztonságot javítjuk az utcán, az iskolákban és az otthonokban. Ezt úgy valósítjuk meg, hogy a rendőrség, a Polgárőrség és a Szebb Jövőért Magyar Önvédelem munkáját összehangoljuk, valamint megalakítjuk a mezőőrséget a mezőgazdasági területek védelmére.

Megszervezzük a folyamatos és korszerű egészségügyi ellátást, és az állandó orvosi ügyeletet. Indokoltnak tartjuk egy orvosi rendelő és gyógyszertár létesítését a Kertvárosban is.

Ahol a választók bizalmából Jobbik irányítással működnek az önkormányzatok, ott már bebizonyosodott, az hogy szervezeteink képesek azokat a problémákat megoldani, amelyeket egy település lakossága a gazdasági növekedésben, a személy- és vagyonbiztonságban, az egészségügyben, az oktatás színvonalában, és a munkahelyteremtésben, stb. igényel.

 

Jelöltjeink készen állnak a feladatra.

 

Kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal, szombat reggelenként a piacon, illetve keressen bennünket az interneten!

Facebook elérhetőségünk: Jobbik Újszász

 

Kocsis Gábor polgármester- és képviselőjelölt

E-mail: turanieredet@gmail.com

Tel.: 70 368 0910

kocsis-gabor.com

 

Vásár István képviselőjelölt

E-mail: szebbjovoertujszasz@gmail.com

Tel.: 20 777 4906

 

Molnár József képviselőjelölt

E-mail: hard86@gmail.com

 

Kovács Zsolt független képviselőjelölt

Az újszászi Jobbik támogatásával

E-mail: karolinapatrik@citromail.hu

 

Jobbik Magyarországért Mozgalom Újszászi Szervezete

 

Fiatalos lendület, biztonság, szebb jövő

 

- - -

 

Hivatalosan ma kezdődik a kampány az önkormányzati választásra. Fiatalos lendülettel, a lakossággal együtt szeretném vezetni Újszászt, a biztonság útján a szebb jövő felé.

 

2014. 08. 23.

 

- - -

 

Elkezdődött

Közeledvén az őszi önkormányzati választáshoz, az újszászi Jobbik tagságának egyhangú szavazatai alapján, én lettem a helyi szervezet polgármester jelöltje. Köszönöm tagtársaimnak, barátaimnak a bizalmat, igyekezni fogok, hogy ne csalódjanak bennem, hogy ősztől új, fiatalos lendülettel tudjuk fejleszteni városunkat.

Sajnos, ahogy közeledik a kampány, és ahogy már megszokhattuk választások előtt, felerősödtek a negatív hangok, és kezdenek minket beállítani olyannak, amilyenek nem vagyunk. Többek között a polgármester úr is. Nos, erre számítottam, de a magam részéről nem kívánok belemenni a szokásos sárdobálásba. A kampány során megfogalmazom észrevételeimet Újszász helyzetéről, és megteszem javaslataimat a problémák megoldására. Bemutatom elképzeléseimet kisvárosunk otthonossá, biztonságossá tételére.

Mindezt természetesen a Jobbik helyi összetartó, baráti csapatával.

 

Fiatalos lendület, biztonság, szebb jövő!

 

2014. 07. 09.

 

- - -

 

Átlagos ember vagy?

 Ugyanúgy félsz a változástól mint bárki más. Haladsz a megszokott kerékvágásban, és nem akarsz kitérni belőle. Épp azért mert azt megszoktad már, és biztosnak tűnik. De vezet-e valahová a már régóta járt út? Vagy csak körbe-körbe jársz észrevétlenül?
 Ahhoz, hogy valamit elérj az életben, bizony ki kell vezetni a kocsit a nyomvályúból és egy új útra kormányozni. Amely út talán ismeretlen és nem is tudhatod pontosan, hogy mi vár a végén, de pont ezért ad új reményt, új célt, nemesebb célt az életednek.
Belevágni valamibe, aminek bizonytalan a végkimenetele? Miért ne? Talán ahogy most vannak a dolgaid az jó? Jó lenne így élni egy életen keresztül?
 Vágjunk bele valamibe, amiben ott van a lehetőség, hogy elérjünk valamit, amiről eddig talán még csak nem is álmodtunk! És ha nem is sikerül, legalább megpróbáltuk. Csak úgy érhetünk el valamit, csak úgy érhetjük el vágyainkat, álmainkat ha teszünk értük. Ha rálépünk arra a bizonytalannak tűnő útra, amely, ha már járunk rajta nem is lesz annyira rémisztő. Csak az első lépést nehéz megtenni.
 És ha belegondolunk, hogy mi lesz ha nem sikerül, vagy nem úgy sikerül ahogy szerettük volna? Rájövünk, hogy valójában semmi rossz nem történhet. Egy próbát megér, szokott hangzani.
 Azt mondom hát, hogy boldogulásunk szempontjából tegyük meg amit tudunk!

 

2014. 07. 01.

 

- - -

 

Szent Iván éji nyársalás

Szombat este került sor az év leghosszabb napjának ünnepére. Hasonlóan a tavalyi évhez most is a Művelődési Ház melletti területen nyársaltunk. (A helyszín kíválló lenne ilyen alkalmakra, de sajnos eléggé elhanyagolt ez a rész. Szeretném később elérni, hogy egy parkosított tér legyen ott, ami nagyon szép arculatot adhatna Újszász központjának.) Igazán jó hangulatban telt az este, a mi tüzünket kis családom, jobbikosok, a Szebb Jövőért Önvédelem tagjai, a helyi Jobbik Ifjúsági Tagozatának tagjai és barátok vették körül. Ott voltak még motorosok, egy kis polgárőr csapat és a néptáncosok is. Többen voltunk mint tavaly, de azt sajnáltam, hogy a civil lakosságból kevesen jöttek el. Egy ilyen rendezvény nagyon jó alkalom lehet a későbbiekben baráti társaságok, munkaközösségek, klubok, egyesületek találkozójára is. Aki ott volt, mindenki azt mondta, hogy ezt kár lett volna kihagyni. Lesz még ilyen jövőre is, és decemberben megint tervezem a téli napforduló megünneplését is.

Csapatunk egy része

 

Köszönet a szervezésért!

Áldás, békesség!

 

2014. 06. 23.

 

- - -

 

 Nyári napforduló

 

Június 21-hez, a leghosszabb nappalhoz közeledünk. A téli napfordulóval egyetemben ez volt - már jóval az államalapítás előtt - őseink legfontosabb ünnepe. Fontosnak tartom, hogy igyekezzünk méltóak lenni elődeinkhez. Nem szabad elfelednünk gyökereinket, hiszen erős múltunkra építhetjük a jövőnket.

A Művelődési Ház és Könyvtár ennek a napnak az estéjére nyársalást/grillezést szervez. Családommal és barátaimmal tavaly is részt vettünk ezen az eseményen, és nagyon jól éreztük magunkat. Tavaly, december 21-én, először Újszászon a téli napfordulót is megünnepeltük, az az est/éj rendkívül jól sikerült. (Cikk lentebb.) Remélem szombaton még többen leszünk, ezzel is építve a magyarban újjáéledő összetartást.

A Jobbik a Szebb Jövőért Magyar Önvédelem biztosan ott lesz, valamint várom motoros barátaimat is.

Jöjjenek el, ünnepeljünk együtt az év leghosszabb nappalát!

 

2014. 06. 18.

 

- - -

 

Szombat éjjel Vásár István barátom hívására ismét részt vettem az újszászi Szebb Jövőért Magyar Önvédelem körútján. 23:30-kor indultunk, s négyen bejártuk kisvárosunk minden utcáját. A kritikusabb részeken többször is megfordultunk. Az újszászi élet ezen az éjszakán kissé pezsgőbb volt mint általában, hiszen szombaton ballagás volt, és több háznál láttunk sátras ünneplést, valamint diszkó is volt. Törvénysértéssel nem találkoztunk, s három órakor hazafelé vettük az irányt. Bízunk benne, hogy túráinknak lesz visszatartó ereje a bűncselekmények elkövetésével szemben.
 A kormány semmit nem tesz a közbiztonságért, ezért a rendes magyar embereknek kell kézbe venniük saját sorsukat. A  Szebb Jövőért Magyar Önvédelem és a Jobbik várja soraiba azokat, akik szeretnének tenni Újszász, Magyarország, otthonaink biztonságáért. Minél többen cselekszünk, annál hamarabb jöhet el a szebb jövő.
Áldás, békesség!

 

2014. 06. 15.

 

- - -

 

A kormány 1,7 milliárdot szán arra, hogy európai cigányközpontot létesítsen hazánkban. Az előző és a mostani kormány is rengeteg milliárdot fordított már a felzárkóztatásra eredménytelenül. Tényleg ennyire vakok, hogy nem tanulnak sem a másik, sem a saját hibáikból? Esetleg valami más oka van, hogy a feneketlen kútba öntik az adónkból befolyó összegeket? Azt az 1,7 milliárdot lehetne munkahelyteremtő beruházásokra fordítani, amely munkát adhatna bárkinek. Pl.: bányászat, feldolgozóipar... Szerintem erre lenne inkább igény.

 

2014. 06. 13.

 

- - -

 

Emlékezzünk!

Ma 94 éve már, hogy szétdarabolták hazánkat. Szeretnék megkérni minden magyar embert - aki nem vesz részt Trianon megemlékezésen - hogy gyújtson meg ma este egy gyertyát! De ne a gyász jeleként, hanem az emlékezés jeleként! Ne gyászoljunk a trianoni döntés miatt, hanem emlékezzünk rá! Gyászolni akkor szokás ha meghal valaki, ha nincs többé valami. Természetesen lehet gyászolni a békediktátum következményeként elhunytakat, de Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék... léteznek, gyönyörűek továbbra is, és élnek ott magyarok sokan, erősen, összetartva, hitben. Legyünk velük a mai napon lélekben, hiszen egy vérből valók vagyunk!

 

2014. 06. 04.

 

- - -

 

Változás a Trianon-i megemlékezéssel kapcsolatban!


Ma délután jutott tudomásunkra, hogy mégiscsak szerveződött már Trianon megemlékezés, azonban arról csak a katolikus misén esett szó. És azt nem a Fidesz, hanem a KDNP rendezi.
Mivel nem akarunk "ütközést" az emlékhelynél, ezért módosítjuk eredeti terveinket és igazodunk a katolikus pap által kihirdetett programhoz.
E szerint 18-órától szentmise a templomban, majd ezt követően megemlékezés a templom oldalánál lévő emlékhelynél.

 

Jobbik Magyarországért Mozgalom Újszászi Alapszervezet

2014. 06. 03.

 

 

- - -

 

A közbiztonságért 2

 

 A romló közbiztonságra válaszul, tegnap éjjel ismét körútra indult a Szebb jövőért Magyar Önvédelem Egyesület újszászi csapata. Meghívtak engem is, szívesen csatlakoztam hozzájuk. Péntek 23 órától szombat 3 óráig bejártuk a város utcáit. Mozgást alig tapasztaltunk, betörést, lopást nem észleltünk. Remélhetőleg azért mert nem is volt. A rendőrséggel találkoztunk egyszer a Nagy út végén, de a polgárőrséggel egyszer sem. A Munkás út, Védgát sor, Kiss Ernő utca környéken néha olyan érzése van az embernek, mintha valahol a harmadik világban járna. Nyilván való, hogy a mostani és az előző kormányok felzárkóztatási politikája nem ér semmit, vagy inkább több kárt okozott, mint hasznot. Nem védem az előző rendszert, mert távol áll tőlem az a fajta politika, de azért volt egy-két jó oldala, amit el kell ismerni. Ilyen volt a közbiztonság, amit napjainkra a demokraták, a liberális szellemű vezetők megszüntettek. Magyarországon volt közbiztonság, és ha rajtunk múlik újra lesz. Kezdetnek szeretnénk elérni, hogy - az immár rendszeressé váló - temetőbeli sétáinknak, illetve autós útjainknak visszatartó ereje legyen a garázdaságoktól, betörésektől és egyéb bűncselekményektől. Amennyiben lesz tetten érés, el is kapjuk a gazembert és átadjuk a rendőrségnek.

 

Szebb jövőt!

 

2014. 05. 31.

 

- - -

 

Jobbik 20%

MSZP 12%

 

Az országgyűlési választás után az EP választás eredménye is bebizonyította, hogy a Jobbik egy stabil, megkerülhetetlen politikai erő. A Jobbik lendületét, még a Fidesz által kitalált, aljas kémbotrány sem tudta megtörni. A tegnapi nap egy rég kitűzött célunkat sikerült elérni, legyőztük az MSZP-t. Így 2018-ban a Jobbik lesz a Fidesz legnagyobb ellenfele. Mint mindenhol az országban, Újszászon is alacsony volt a választáson való részvétel, mindössze 27%-os. A Fidesz 55.7%-ot, a Jobbik 20.4%-ot, az MSZP 12.3%-ot ért el. Ez különösen figyelemre méltó eredmény, hiszen kisvárosunk erősen baloldali beállítottságú. Volt! A következő nagy megmérettetés ősszel következik, az önkormányzati választáson, ahol az újszászi Jobbik célja mind az MSZP, mind pedig a Fidesz legyőzése, azért, hogy egy átlátható és ésszerű gazdálkodás mellett, közbiztonságot és jó közérzetet teremtsünk településünkön. Biztonságot és rendet az iskolában, hogy az újszászi szülök ismét Újszászon tanítassák gyermekeiket. Szórakozási és ismerkedési lehetőséget a fiataloknak. Az ésszerűtlen nagyberuházások helyett egy szép, rendezett településképet szeretnénk teremteni.

Köszönöm szépen a Jobbikra leadott szavazatokat!

Szebb jövőt!

2014. 05. 26.

 

- - -

 

 

 

- - -

 

A közbiztonságért

Tegnap ismét "egészségügyi" körútra indultunk Vásár Istvánnal. Először autóval kerültünk egyet Újszászon, többek között a Munkás úton és környékén. Megdöbbentő állapotok uralkodnak arra, tarthatatlan az az állapot. Összedőlt házak, félelemben élő családok, mélyszegénység stb. Nem tudom hogyan fér ez bele Orbán Viktor vagy akár a baloldal "országimage"-ébe. Ezután a temetőbe mentünk, mert nagyon elszaporodtak ott a lopások. Igyekszünk rendszeresebben megjelenni majd a temetőben, a bűncselekmények számának csökkentése érdekében. Ezután meglátogattuk egy bajtársunkat, aki Újszász kevésbé közkedvelt területén lakik, hozzá már harmadjára törtek be. Az udvarról már mindent elloptak ami mozdítható. Ezentúl igyekszünk nála rendszeresen megjelenni, hogy távol tartsuk a gazembereket. A közbiztonság tragikus állapota miatt csak magunkra számíthatunk a bajban, ezért építjük az összetartást. Ennek érdekében nagyon fontos, hogy minél több, tettrekész, a saját és gyermekei jövőjét vagy idős szüleit, nagyszüleit féltő ember csatlakozzon az Újszászi Szebb Jövőért Magyar Önvédelemhez.

Szebb jövőt!

 

2014. 05. 19.

 

- - -

 

Búcsú a salzburgi magyaroktól

Három Salzburgban eltöltött év után, úgy éreztem, hogy itt az ideje a hazaköltözésnek. Isten segítségével munkát is találtam – most már írhatom – itthon, s biztos vagyok benne, hogy gyorsan sikerül visszailleszkednem.

 A Salzburgban eltöltött idő igen sokat jelent számomra, hiszen nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem. A legfontosabb, amit megtanultam, hogy inkább élek otthon szerényebben, mint külföldön bőségben. Igen sok értékes kapcsolattal és baráttal lettem gazdagabb. A legemlékezetesebbek lesznek számomra a Salzburg – Fehérvár hokimeccsek, ahol legutóbb talán százan is összegyűltünk magyarok, s mindig nagyon jó hangulatban szurkoltunk torkunk szakadtából a magyar csapatnak, úgy, hogy az osztrákok is csak a szemüket meresztgették. De a magyar misékre és más összejövetelekre is szívesen emlékezem majd.

 Két gondolattal szeretnék elbúcsúzni tőletek, melyek szorosan egymáshoz kapcsolódnak. Az egyik az összetartás, a másik pedig a hit. Többen úgy gondolják, hogy a magyarokban nincs összetartás. Szerintem akár így van, akár nem, ez csak azon múlik, hogy egyénenként mit gondolunk. Aki szerint nincs, az ezt is fogja megélni. De aki szerint van, az ezt nyújtja a környezetének is, és ez lesz jellemző a környezetében. És ha minél többen így gondolkodunk, akkor egyre erősebb lesz az összetartás köztünk. Ehhez sokszor nem kell mást tenni, csak elmenni például a magyar misére. Ehhez kapcsolódik a második gondolat. Úgy vélem, hogy a magyarok közti összetartásnak a gyengesége, szorosan kapcsolódik az Istenbe vetett hitünkhöz. Mert míg régebben igazán erős nemzet voltunk (majd jöttek a világháborúk, Trianon, kommunizmus…) s erősen hittük az Istent is, az évtizedek folyamán párhuzamosan veszett ki belőlünk a hazafiasság és a hit. És most a fájdalmas önkritika eredménye, hogy gyenge a magyarok közt az összetartás. Gyenge, de van. És az én meglátásom szerint erősödőben van, hiszen hazánk szegényedésének ellenére mind jobban segítjük egymást. És, egyre többen kezdünk el ismét bízni Istenben.

 A salzburgi magyar mise katolikus, de nem kell katolikusnak lenni ahhoz, hogy bárki elmehessen oda. Sőt hívőnek sem kell lenni. Ez egy magyar összejövetel, ahol Isten igéjét hirdetik, és ez bizony igen jót tesz a léleknek. Szívből ajánlom mindannyitoknak!

 Hazaköltözésem oka a honvágy. Mostanában sajnos nagyon sokan hagyják el Magyarországot a nehéz megélhetés miatt, de remélem, hamarosan eljön az idő, amikor egyre többen fogtok hazajönni, a becsületüket vesztettek pedig elmenni innen. Mert Magyarországot újra erős országgá kell építenünk, tisztességgel és hittel.

 

Szeressétek és segítsétek egymást magyarok!

 

2014. 05. 14.

 

- - -

 

A mi földünk 2.

 

 

 Május elsején életbe lép az új földtörvény, melynek értelmében az európai unió országainak lakosai vásárolhatnak Magyarországon földet. Orbán Viktor ígérete szerint hazánkban nem fog külföldi termőföldhöz jutni. Ez alapján, a Fidesz nem tekint külföldinek egy osztrákot vagy egy franciát. A magyarokéhoz képest többszörös jövedelemmel rendelkező nyugat európaiak így könnyen hozzájuthatnak a mi kiváló termőföldünkhöz. A demokráciának köszönhető kiskapuknak, és különféle trükkök által már így is kb. egymillió hektárnyi termőföld van külföldiek kezében. Május elsejétől legálisan vásárolhatják azt a földet, amiért őseink fegyverrel küzdöttek. A földfelvásárlásnak többek között az a veszélye, hogy még jobban ki fognak minket használni a saját hazánkban, még jobban kiszolgáltatottabbá válunk, és még többen el fogják hagyni a Kárpát medencét. A Jobbik létrehoz egy ingyenesen hívható zöld számot, egy e-mail címet és egy Facebook oldalt is, melyeken bárki bejelentést tehet, amennyiben külföldi fölvásárlási szándékot fedez fel. A Jobbik szakértői vizsgálják majd ki az eseteket, és minden hektárt igyekeznek majd megvédeni. Ez ugyan elég nehéz lesz a földtörvény alkalmatlansága miatt, de meg kell tenni amit lehet. A Jobbik a következő napokban igyekszik még felhívni a figyelmet a veszélyre, de minden bizonnyal süket fülekre talál majd az országházban, mint ahogy az eddig is volt. Egyre jobban bebizonyosodik, hogy nem egy oldalon állunk.
Amit még törvényes keretek között megtehetünk, hogy minél több jobbikost juttattunk be az Európai Parlamentbe, akik ott a magyar föld védelmének és a tisztességes magyar emberek képviselői lesznek.

 

Szebb jövőt!

 

2014. 04. 28

 

- - -

 

Salzburgi magyar mise

 Tegnap (mint minden hónap harmadik szombatján) magyar mise volt Salzburgban, egy katolikus templomban. Bár nem vagyok katolikus, de amikor csak tehetem, eljárok ezekre az istentiszteletekre, mert számomra fontos az igehirdetés, és az, hogy magyar közösségben lehetek. A tegnapi mise különleges volt, ugyanis Salzburgba látogatott a budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola fiúvegyeskara, az Exultate. A kórus latinul és magyarul énekelt gregorián stílusban. Az előadás gyönyörűségébe beleborzongott az ember. Nagy szükség van itt (is) az ilyen alkalmakra, hiszen az ilyen események tartják bennünk, külföldön dolgozó magyarokban a lelket. A nagyváradi születésű Ferenc Atya Bécsből jár ide misét tartani. Az orgonista (szintén magyar) Salzburgban él. Van itt két magyar apáca is, az egyikőjük szokta mindig mondani, hogy „tartsatok össze magyarok”. Az igére szomjas lelkek, pedig Salzburgból és környékéről érkeznek. A mise a Himnusz és a Székely himnusz közös eléneklésével zárult. A kórus ma, a salzburgi dómban szórakoztatta a salzburgi hívőket.

 Igazán szép élményben volt részünk, salzburgi magyaroknak. Köszönjük a kórusnak, hogy eljöttek hozzánk!

 

Áldás, békesség!

 

2014. 04. 27.

 

- - -

 

Kellemes húsvéti ünnepeket!

A fogyasztói társadalom forgatagában, ne feledkezzünk meg a húsvét valódi jelentéséről, Jézus Krisztus feltámadásáról, győzelméről a halál felett!

 

Áldás, békesség!

 

2014. 04. 19.

 

- - -

 

Kedves Újszásziak!

Néhány nappal ezelőtt barátaimnak felvetettem egy régi vágyamat, és úgy döntöttünk, hogy belevágunk, megvalósítjuk. Az ötlet, hogy Újszász bevezető útjaihoz rovásos helységnévtábla is kerüljön. Ősi írásunkkal, a székely-magyar rovással ellátott táblaállítás egyre jobban elterjedőben van hazánkban. Legközelebb megyeszékhelyünkön látlható ilyen, a városba vezető úton, a Szolnok tábla mögött nem sokkal.

 A táblaállításnak nincsenek politikai céljai, csupán a hagyományőrzés. A hagyományőrzők ezzel kívánják felhívni a figyelmet több ezer éves írásunk értékére, szépségére.

Szükséges önkormányzati hozzájárulás, ennek tulajdonában lehet kérvényezni a táblaállítást a megyei közútkezelőtől. A rovástábla állításának költségeire elkezdtük a gyűjtést, kérem, akinek módjában áll, támogassa célunkat!

Létrehoztam egy Facebook oldalt is, az ügy érdekében:

www.facebook.com/rovashelysegnevtablatujszaszra?fref=ts

 

A rovásos Újszász tábla terve (jobbról balra olvasandó):

 

Áldás, békesség!

 

2014. 04. 17.


- - -
 

Híd

 A Facebook-on láttam keringeni a következő megosztást: „Megnéztem volna a romániai magyarok arcát, ha annak idején fordított helyzetben a magyarországi magyarok Ceausescu-ra szavaztak volna.” A két politikus (vagy diktátor?) közötti párhuzamot lehetne elemezni, de a lényeg számomra egész más. Ez az üzenet nyilván valóan ékverési kísérlet magyar és magyar közé: 1) A „romániai magyarok” elnevezés már önmagában, szinte idegenként kezeli honfitársainkat. Egy történelmi igazságtalanság által keletkezett határvonalat akarnak tudatosítani bennünk, amely elhomályosíthatja azt a valóságot, hogy határ ide, határ oda, mi egy vérből valók vagyunk.  2) A levélben leadott szavazatok több mint 90%-a a Fideszt támogatta. Ezt az eredményt én egyszerűen nem hiszem el. Én nem úgy ismertem meg a székelyeket, hogy nagyon fideszesek lennének. A levélben leadott szavazatokat a legkönnyebb hamisítani, továbbá rendívül sokat érvénytelenítettek azok közül. A mai politika az „oszd meg és uralkodj” elven működik. Ennek következményeként, ha nyilvánosságra hoznak egy ilyen adatot, és tudják azt, hogy az ország nagy része nem Fidesz párti, akkor könnyen kikövetkeztethető az, hogy a többség megharagudhat az erdélyi, felvidéki, vajdasági… magyarságra. 3) Vettem a fáradtságot és utána néztem, hogy honnan ered ez a Facebook megosztás. A „Ha Orbán marad, én megyek” egy baloldali, az MSZP, DK, Együtt, ex-SZDSZ stb. összefogást támogató oldal. Ez a politikai garnitúra okozta a legnagyobb kárt hazánknak. Ők az összetartozás lerombolásának nagymesterei. Nos, mivel Orbán maradt, remélem az oldal létrehozója ígéretét betartva ment, méghozzá jó messzire Magyarországtól. De sajnos jól ismerjük már a baloldaliak ígéreteit…

 Nem szabad bedőlnünk az ilyen és hasonló negatív, rossz indulatú, bomlasztó megnyilvánulásoknak. Az elmúlt talán 10-15 évben a hazafias mozgalmak elkezdtek építeni egy hidat a csonka magyarországi és az elszakított területeken élő magyarság között lévő szakadék fölé. Sok magyar hazafi áldozatos munkájának köszönhetően a híd áll. Vigyáznunk, őriznünk kell a hidat, mert vannak, akik le akarják rombolni, nekünk pedig tovább kell építenünk, mert még nincs kész!

 

Ahogy egy salzburgi magyar apáca szokta mondani:

"Tartsatok össze magyarok!"

 

2014. 04. 12.

 

- - -

 

A jövőbe nézve

 Az országgyűlési választás csalódottságát kiheverve, szeretném megköszönni a Jobbikra leadott szavazatokat! Igen, mi jobbikosok csalódottak voltunk, szerettünk volna jobb eredményt elérni, legalább azt, hogy a baloldalt megelőzzük. Ez Budapestet leszámítva, szinte mindenhol sikerült, Újszászon is. A vártnál gyengébb eredmény miatt azonban nincs okunk elkeseredni, hiszen sikerült a szavazótáborunkat 130 ezer fővel növelnünk, a 2010-es választáshoz képest. A Fidesz 600 ezer szavazattal kevesebbet kapott, mégis megmaradt a 2/3-os többsége. Hogy ennek mi köze a demokráciához és az igazságossághoz az már egy másik kérdés. Ugyanakkor, a napjainkban tapasztaltak alapján, feltehetnénk azt a kérdést is, hogy a demokráciának mi köze az igazsághoz, de ez is más lapra tartozik. Erről majd egy másik alkalommal.

 Vidéken tehát a Jobbik a második legerősebb párt, és 20% feletti támogatottságával a legerősebb nemzeti párt Európában. A nemrégiben újjáalakult újszászi Jobbik szervezet kampánymunkája után, Újszászon is stabilan megelőztük a baloldalt, sőt a kertvárosi szavazókörben a Fideszt is sikerült legyőzni. (Egy kis érdekesség, hogy a Fidesz a 2. számú szavazókörben /Szociális Otthon/, éppen Újszász másik oldalán kapta a legtöbb szavazatot.)

Mindezeket figyelembe véve bizakodásra van okunk. Bebizonyosodott, hogy van helyünk a közéletben. Mind országosan, mind helyben motivált a Jobbik. A soron következő feladatokra összpontosítunk, így a májusi Európa parlamenti választásra, ahol a baloldalt már tényleg szeretnénk magunk mögé utasítani, és az önkormányzati választásra, ahol nem csak a baloldalt, de a Fidesz-KDNP-t is célunk megelőzni.

 

Szebb jövőt!

 

2014. 04. 09.

 

- - -

 

Újabb kampányhétvége itthon

 Péntek este érkeztem haza Salzburgból. Nagy örömömre - a jó idő beköszöntével - már tudtam motorral jönni. Sajnos Baráth Zsolt és Vona Gábor szolnoki fórumára nem sikerült odaérnem, de barátaim beszámolója szerint, a jászberényi után itt is telt házas fórumot tartott a Jobbik, mint ahogy nagyon sok felé sz országban. Szombat reggel az újszászi piacon kezdett a Jobbik csapat, ahol piros, fehér, zöld standunk felállítása után szórólapoztunk, és ígéretes beszélgetéssekkel lettünk gazdagabbak. Délután Jászalsószentgyörgyön Budai Lóránt barátom, majd este felé Jászladányon, szintén Budai Lóránt, és László Attila (Szebb jövőért Magyar Önvédelem) fórumán vettünk részt. Mindkét rendezvény, közvetlen, jó hangulatban telt és a valódi problémákkal foglalkozott, azokra valódi megoldásokat javasolva. A ladányi fórumon meglepően sok érdeklődő jelent meg, ami sajnos azt is jelenti, hogy nagy a baj a településen, különösen közbiztonság terén. A rendezvényt szinte félbeszakítva jelent meg egy édesanya, és közölte, hogy fiát megtámadták az utcán, csak azért mert a mi rendezvényünkre tartott. A támadók nem a magyarországi sváb kisebbséghez tartoztak. A hírre reagálva a Szebb Jövőért csapata azonnal a helyszínre sietett. Később, még a fórum folyamán közölték, hogy szerencsére nagyobb baj nem történt, és igyekszenek feljelentést tenni az ügyben, nem hagyhatjuk az ilyen eseteket szó nélkül, különben tovább romlik az amúgy sem rózsás helyzet. Össze kell fognunk a saját érdekünkben, de nem csak szavakban, mint a "Magyarország jobban teljesít" propaganda, hanem valódi szellemi és fizikai összetartásra van szükségünk. Én ezt látom a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Szebb Jövőért Magyar Önvédelem által épülni. Most, vasárnap délelőtt, várom, hogy elkészüljön édesanyám finom ebédje, s közben készülök vissza Salzburgba, ezúttal egészen rövid időre, hiszen jövő hét közepén ismét jövök haza, mert a kampány utolsó napjaira tartogatunk még ütőképes lapokat.

 A fórumok alapján és egyre több emberrel beszélgetve (neten, standolásokon, itthon, az elszakított területeken és Ausztriában egyaránt) arra gondolunk, hogy bizony lesz itt meglepetés április 6-án. 

"Biztos vagyok abban, hogy hamarosan eljön az az idő, mikor már nem kell külföldön dolgoznod s hazatérhetsz végre..." Budai Lóránt

 

Isten áldja nemzetünket!

 

2014. 03. 30.

 

- - -

 

A mi földünk

 Március 13-án, ahogy végeztem a munkámmal, elindultam haza, hogy otthon tölthessem az ünnepi hétvégét, és, hogy barátaimmal részt vegyek a városi ünnepségen. Pénteken csodálatos idővel ajándékozott meg minket a Jóisten, és – édesanyám kérésére – hasznossá tettem magam, hozzáláttam a kertásáshoz. A föld forgatása közben elgondolkoztam, hogy mit is csinálok tágabb értelemben. A régi mondás szerint, „a föld azé, aki megműveli”. Azt a földet dolgoztam meg, amiért azok a szabadságharcosok küzdöttek, akikről megemlékezni mentem haza. Ez a gondolat, bizsergető, büszke érzéssel töltött el. Sajnos akaratlanul is eszembe jutott az új földtörvény és Orbán Viktor. A miniszterelnöki ígéret, mely szerint Magyarországon külföldi nem juthat földhöz. Ezt persze a Fidesz hangoztatja is, de azt már nem, hogy külföldinek csak az Európai Unió határain kívüli országok polgárai számítanak. Így például egy holland állampolgár, ugyanolyan feltételekkel juthat Magyarországon földhöz, mint egy magyar ember. Ráadásul a holland többszörös jövedelemmel rendelkezik, mint egy átlagos magyar. Erre a gondolatra viszont már kirázott a hideg, hiszen e földtörvénynek az életbe lépése rohamosan közeleg, és beláthatatlan következményei lesznek. Hogyan juthattunk el ideáig? 160 évvel ezelőtt még őseink harcoltak, vérüket adták ezért a földért, most meg a kormány néhány tollvonással kiárusíthatóvá tette. Valahogy meg kell ezt akadályoznunk, különben szülőföldünk (európa legjobb termőföldje) külföldiek és nagybirtokosok tulajdona lesz. Ezért jött létre az Anyaföldvédelmi Kerekasztal (foldvedelem.hu). Tennünk kell ez ellen a földtörvény ellen, mert Magyarország jövője a földművelésben van, de nekünk, magyaroknak kell megművelnünk a saját földünket. Újszász jövőjét is földművelésben és állattenyésztésben látom, ezzel önellátó településsé lehetne változtatni városunkat.

 Mi számomra a mondanivalója az 1848/49-es forradalomnak és szabadságharcnak? Az, hogy amiért azok a szabadságharcosok küzdöttek, azért most nekünk kell küzdeni, különben az ő áldozatuk semmivé válik, és mi nem tudunk semmit továbbadni az utódainknak. Nekünk most nem kell fegyvert fogni, csak tollat, és április 6-án a Jobbikra szavazni.

 

Szebb magyar jövőt!   

 

2014. 03. 19.

 

- - -

 

Csak rajtunk múlik

Közeleg március 10-e, a Székely Szabadság Napja. Tavaly március 10-én világszerte tüntetések voltak a román nagykövetségek előtt, a székelyföldi autonómia ügyében. A müncheni demonstráción tízen vettünk részt, salzburgi magyarok. Idén is lesznek tüntetések, de otthon is kiállhat bárki székely testvéreink önrendelkezési jogaiért.

Mai világunkban az embereken eluralkodott a közöny. Az „élj a mának” és „valósítsd meg önmagad” jelszavakat követve, sokan csak önmagukra gondolnak. Különböző kormányok, az „oszd meg és uralkodj” elvet alkalmazva elnyomják az emberekben az összetartás erejét. Magyarországon úgy tűnik, hogy széthúzás, kilátástalanság és tehetetlenség van. Beletörődhetünk ebbe, és választhatjuk a szürke életet, amelyben csak élünk egyik napról a másikra. De milyen élet ez? És miféle példát mutatunk ezzel a most felnövekvő generációnak, utódainknak? Még több munkanélküli diplomás, még több buszmegállóban ácsorgó ember, akik kifejezéstelen arccal várják, hogy elteljen egy újabb műszak, s robotolva annyit keresnek, amennyi csak éhen halni sok. Alakítsuk inkább mi magunk a sorsunk! Kezdetnek kitűzhetünk március 10-én házunkra egy székely zászlót, hogy tudják Csíkcsicsón és egész Székelyföldön - mi Veletek vagyunk!

Március 15-én pedig - és minden nemzeti ünnepen és emléknapon – magyar zászló díszítse otthonunkat! Elindulhatunk egy úton, ahol ápoljuk hagyományainkat és megőrizzük az utókor számára, ahogy azt apáink, nagyapáink tették. Az ezeréves tudást most nekünk kell őrizni és továbbadni. A zászló kezdeti lépés csupán, de tükrözi azt, hogy hiszünk magunkban és hiszünk egymásban.

Kérek ezért mindenkit, akinek lehetősége van rá, szerezzen be egy székely és egy magyar zászlót (ajánlom erre a Szkítia könyvesboltot, Szolnok, Baross Gábor út 24. az SZTK-val szemben) és tűzze ki a házára, vagy a lakása ablakába a fent említett napokon!

Erősitsük nemzetünket hittel, építsük hazánkat hagyományainkkal!

 

2014. 03. 02.

 

- - -

 

 

 

- - -

 

Újjáalakult az újszászi Jobbik

Február 22-én, 13 fővel alapszervezet alakult Újszászon, az ülést a Jobbik megyei elnöke vezette le, helyi elnöknek egyhangúlag édesapámat, Kocsis István Gábort választottuk meg. Vásár István és jómagam alelnöki feladatkört töltünk be. Külön öröm volt számomra, hogy a tagságban a fiatal, a középkorú és az érettebb korosztály is jelen van, ezzel is jelezve, hogy a Jobbik minden generáció problémáira megoldást kínál. A megalakulást követően, baráti beszélgetés közben terveztük az országgyűlési és az önkormányzati választásra való felkészülést.

Sajnos ezen a délutánon nem tudott velünk lenni Hegedűs Attila barátom, akivel 2008-ban alakult meg Újszászon a Jobbik, de amint lehet csatlakozik hozzánk. A megalakulást követően sokan gratuláltak, majd többen jelezték belépési szándékukat. Mindez arra utal, hogy az emberek nem hisznek már azoknak a demagóg vádaknak, miszerint a Jobbik szélsőséges, hanem szeretnének cselekedni, mert másoktól hiába várják a szebb jövőt, maguknak kell tenni érte. 

Isten segítse munkánkat!

Isten áldja hazánkat!

 

2014. 02. 25.

 

- - -

 

Brüsszel vagy a kárpátaljai magyarok?

Az ukrajnai események hatására a magyarországi kormány felkészül a menekültek fogadására. Ez szép, de már megint elfeledkeztek valamiről, mégpedig, hogy ott van Kárpátalja, 150 ezer honfitársunk élettere. Bizony a kampány mellett erre is oda kellene figyelnie a kormánynak, mert azt állítja magáról, hogy nemzeti, amit erősen kétségbe lehet vonni. Itt van például a földtörvény, ugye azt híresztelték, hogy külföldi nem juthat magyar földhöz, azt azonban már nem sikerült nagy dobra verni, hogy a törvény szerint az EU tagállamok polgárai nem számítanak külföldinek. Ez persze a kárpátaljai kérdésre is választ jelenthet, hiszen Ukrajna nem EU tag, eszerint külföldi, így a magyarországi kormánynak a nemzet az EU-t jelentheti, nem pedig a történelmi Magyarország vagy éppen világ magyarságát. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért Brüsszel álláspontját képviselik, és miért nem mernek kiállni a kárpátaljai magyarság érdekében.

 

2014. 02. 19.

 

- - -

 

Elefántok találkozója

Egy barátom hívására vettem részt február első hétvégéjén, az Elefantentreffen-en, az elefántok (így becézik az oldalkocsis motorokat) találkozóján. A nagy hagyományokkal rendelkező eseményt 1989 óta rendezik meg Németországban, a Bajor Erdő közepében lévő Boszorkánykatlanban. Ez Európa legnagyobb téli motoros találkozója, ahol nem csak az oldalkocsis motorokat látják szívesen, de autóval természetesen tilos a behajtás.

Kedves komám Svájcból érkezett, én Salzburgból indultam, s egy benzinkútnál találkoztunk, majd rövid beszélgetés után együtt folytattuk az utat a katlanba. Február első napján szokatlanul jó idővel lepett meg bennünket a Jóisten, s napsütésben tudtunk motorozni, száraz úton. Az érkezés pillanatában következett az első meglepetés, a bekötőúton szinte csak lépésben lehetett haladni, akkora tömeg volt. A belépő megvétele után begurultunk a találkozó területére, ahol rögtön jött a második meglepetés, a kb. 5 méter magasan lobogó magyar zászló. Nyomban le is parkoltunk honfitársainkhoz, majd gyorsan előkerült a jó magyar házipálinka, és már tetőzni is kezdett a hangulat. Új barátaink már 5 napja ott táboroztak (mint utóbb kiderült elég sokan csinálták így), szállásuk 1-1 oldalát motorjaik alkották, a többit pedig - a rendezők által mindenfelé szétszórt – kocka szénabálákból építették, tetőnek pedig fólia szolgált. Majd mi is hozzáláttunk a sátorépítéshez, mikor jött a harmadik meglepetés, a szomszéd osztrák pár szólt, hogy nyugodtan költözzünk be a belga barátaik sátrába, mert ők nemrég hazaindultak, a sátrukat meg itt hagyták. Persze ezt a lehetőséget ki is használtuk. Ekkor volt 12 fok Celsius és sugárzó napsütés. Ez annyit jelentett – az mellett, hogy nagyon kellemes volt – hogy az elmúlt hetekben esett hó mind elolvadt, és a katlan leginkább egy óriási dagonyára emlékeztettet,  ahol sokszor nemhogy motorral, de még gyalog is alig lehetett közlekedni. Ez annyira látszódott az embereken, hogy legalább térdig mindenki saras volt, de sokan inkább nyakig.

A délután nagy része azzal telt, hogy körbejártuk a találkozót, megnéztük a házméretű, kályhával és konyhával felszerelt sátrakat, a motorkülönlegességet. Volt ott mindenféle gép, 350-es Jawa, MZ fürdőkád oldalkocsival, és rengeteg egyedi, sokszor fura építmény. Legtöbb persze endurókból volt (mi is ilyenekkel érkeztünk) és oldalkocsis motorokból. Legkevesebb, pedig chopperekből és sportmotorokból. Elbeszélgettünk különböző országokból érkezett motorosokkal, a nyelvi nehézségeket olykor kézzel-lábbal való mutogatással oldottuk meg, és közben dagasztottuk a sarat. A motorosok Európa minden részéről érkeztek, voltak lengyelek, ukránok, finnek, angolok, olaszok, franciák… A legtávolabbról érkező motoros nő Moszkvából érkezett, ő 2300, míg a legtávolabbról érkező férfi Spanyolországból tett meg 2500 km-t. Ezek mellett a mi 450 illetve 300 km-es távunk eltörpült. Összesen több mint 5000 jegyet adtak el a rendezők. Amit hiányoltunk az a zene és a motoros vetélkedők voltak. Minden motoros találkozóhoz hozzátartozik a rock koncert. Itt nem volt, pedig a 25 eurós belépőbe igazán belefért volna. Volt viszont tűzijáték, ami nem jellemző a motoros rendezvényekre. Az éjszaka közepén egy hosszú, igazán jól eltelt nap után bújtunk be a sátorba, ami minden volt csak nem meleg. Azonban a sok ruha, és a gondosan kiválasztott hálózsák miatt csak az orrunk hegye fázott.

Másnap már kevésbé volt barátságos az időjárás, ködben és 0 fok körüli hőmérsékletben indultunk haza, ami egy több száz km-es szakaszon motorral már kissé didergős, de hát mégiscsak férfiak vagyunk, és jó élményekkel felpakolva az a kis hideg már igazán nem számított.

 

2014. 02. 05.

 

- - -

 

 

Mindenkinek boldog új esztendőt kívánok!

 

 

Nagyszalontán

 Karácsony előtt Arany János szülővárosában jártam szüleimmel, ahol meglátogattuk az egyik Böjte Csaba alapította gyermekotthont. Salzburgi magyarok által gyűjtött pénzadományt, valamint a mindennapokhoz szükséges háztartási dolgokat, élelmiszert és játékokat vittünk az otthonba. A gyerekek és a nevelők nagyon hálásak voltak, és igazán jó érzés volt ahogy a gyermekek örvendtek nekünk. Megmutatták kis gazdaságukat, ahol bizony ők is kiveszik részüket a munkából. Ilyenkor érzi át az ember, hogy adni tényleg jobb mint kapni. Isten áldja a gyerekeket, Csaba testvér és a nevelők munkáját!

Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Wass Albert

 

2013. 12. 24.

 

- - -

 

A leghosszabb éjszaka

 December 21-én egy ősi hagyományt keltettünk életre Újszászon. Általában ezt a napot követi a leghosszabb éjszaka (olykor 22-ére esik), ez a téli napforduló dátuma. Őseink, szkíták, hunok, avarok, magyarok (és más, főleg keleti népek) ilyenkor tábortűz mellett éjszakáztak át, táltosok dobszavára vigadták át az akkori legfontosabb ünnepet, amikor is a leghosszabb éjszakát követően, rövidülni kezdenek az éjszakák, hosszabbodni a nappalok, azaz a fény győzedelmeskedik a sötétség felett. Hat éve már, hogy hazánkban újra létezik a fénylánc és hagyományőrző csoportok vagy a Hold feljövetelét követve, vagy 18 órakor meggyújtják a máglyát. A történelmi Magyarország területén kívül is, egyre több helyen a világban ünnepelnek ilyen módon honfitársaink. Mi Újszászon 18 órakor lobbantottuk fel a magunk tüzét, a focipálya mögötti lődombnál (ahol szebb időben már hagyományőrző íjászkodás is folyik). A kétembernyi magasságba lobbanó lángok rendkívüli hangulatot teremtettek, amit a forralt bor, a meleg tea, a hagymás-zsíros kenyér illetve a jó magyar házipálinka nagyon jól kiegészített. Mi ugyan nem éjszakáztunk át a tűz mellett, de sokáig kitartottunk és szép számmal össze is jöttünk ezen a régi-új ünnepen. Ezt az ünnepet felajánlom a Jóisten tiszteletére.

 Köszönet ifj. Hajdú Gyulának, aki járhatóvá tette a lődombhoz vezető behajtót, Kocsis Istvánnak a fáért, Bettynek és Zolinak a süteményért és a forralt borért és minden barátomnak, aki valamilyen módon hozzájárult az első fényünnephez Újszászon. Köszönöm drága szüleimnek, hogy a szervezés és az előkészületek nagy részét felvállalták.

Ápoljuk hagyományainkat, hogy legyen mire alapoznunk a jövőnket!

 

2013. 12. 22.

 

- - -

 

Meghívó

Idén, a téli napfordulón, életre keltünk egy ősi hagyományt. A leghosszabb éjszakán tábortűzzel ünnepeljük a fény győzelmét a sötétség felett. Amikor hosszabbodni kezdenek a nappalok, s rövidülni az éjszakák.

Találkozzunk december 21-én szombaton, Újszászon a lődombnál (a benzinkút mögött) 15 órától! Egy forralt borra vagy teára, zsíros kenyérre mindenki a vendégünk. Aki szalonnát akar sütni, hozzon hozzá alapanyagot, illetve aki tud fát. Kellő kitartás és famennyiség esetén átéjszakázunk a tűz mellett.

 

2013. 12. 15.

 

- - -

 

Ajándék

 Idén, Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóján, az emlékév alkalmából, az Egri csillagok egy különleges kiadását ajándékoztam a Városi Könyvtárnak. A könyv székely-magyar rovással készült kiadása ezentúl megtalálható az újszászi könyvtárban. Akit érdekel a hagyományőrzés ezen formája, rendkívül jó kikapcsolódást talál Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének e különleges kiadásában.

 

2013. 10. 21.